2017. április 6., csütörtök

Könyvbemutató : Nógrádi György: Szerencsénk volt, túléltük

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye
és az
MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság
Tudományos Szakkönyvtára
 
meghívja Önt
Nógrádi György:
Szerencsénk volt, túléltük… - Világpolitika 1945-től napjainkig 
című könyvének bemutatójára
 2017. április 26-án, szerdán 14.30-kor

a Honvédelmi Minisztérium
A épület
III. emelet 342. sz. konferenciatermében.


A könyvbemutató házigazdája:
Dr. Besenyő János ezredes, osztályvezető
Nógrádi Györgyöt leginkább, mint az újságírók által legtöbbet foglalkoztatott biztonságpolitikai szakértőt ismerheti a tévénéző, a rádióhallgató és az újságolvasó. Kevés olyan, biztonságpolitikai vonatkozású kérdés van, amelynek kapcsán ne nyilatkozott volna még a médiumokban. Pedig Nógrádi György elsősorban közgazdász és csak ezt követően biztonságpolitikai szakértő.
A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, és 1974-ben „Az NSZK gazdaságpolitikája”címmel írta meg doktori értekezését, majd 1986-ban „Az SPD biztonságpolitikája történelmi változásainak egyes kérdései” címen publikálta kandidátusi értekezését. 1997-ben habilitált, vagyis egyetemi docensből egyetemi tanár lett. Öt évig a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tanított. 1972-től a Közgazdaságtudományi Egyetem tanáraként kezdett el dolgozni, 1981-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatója lett. 1988-ban elnyert egy ösztöndíjat, három hónapot dolgozott Németországban, egyetemi disszertációját, a doktoriját, és a kandidátusiját is német témákból írta. 1989. január 1-jén tanárként tért vissza a Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1989-től a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségénél dolgozott, és 1989-ben jelentette meg Az NSZK biztonságpolitikája a '80-as években c. könyvét. 1997-ben szerzett doktorátust haditudományokból a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Kutatási területei egyrészt a biztonsági dilemmák a II. világháborútól napjainkig, illetve a védelemgazdaság makrofolyamatai.